Szóval, mivel nem szeretem a csoportos sportokat, aerobikozni stb. pedig kifejezetten utálok, ezért a futás lett a nyertes. Már halasztgattam egy ideje, főleg azért mert nem szeretek más emberek előtt futkosni. Ma végre sikerült rávenni magam. Munkaszüneti nap, senki nincs az utcákon. Tökéletes.

Összekészülődtem (volt egy kis zűrzavar, mivel a tornacipőmet a fürdőben felejtettem, és anya úgy vette, hogy akkor ezt most ki kell mosni..szóval a régi, szakadt cipőmben kellett mennem, de célnak megfelelt), de drága egyetlen kis kutyusom hisztizni kezdett, hogy mi az, hogy megyek el itthonról és őt pedig nem viszem. Azért nem fordult meg a fejemben, hogy vele fussak, mert tudni kell róla, hogy hihetetlenül kajla és eszetlen, már a sétálás is kész kihívás vele. De nem volt szívem itthon hagyni, szóval úgy döntöttem, próbáljuk meg. 

Nagyon meglepett. Amíg sétáltunk az elején, szokás szerint össze-vissza rángatott és futkározott, de amint neki álltam futni, odaszegődött mellém és az én tempómban futott végig(!). Szóval nagyon büszke vagyok rá, és örülök, hogy találtam magamnak egy jó futópartnert :'). Arról nem is beszélve, hogy sokkal nagyobb mozgásigénye van, mint amit megtudok adni neki. Sokszor bűntudatom is volt miatta. Szóval remélem, hogyha amúgy abba akarnám hagyni a futást (mert ugye mindent abbahagyok egy rövid idő után), legalább miatta folytatom majd.